2010. augusztus 27.

2010. július 29.

Kavart

De rég nem irtunk...(ezt egy párszor a fejemhez vágták), de most összeszedem a gondolataimat
AWANA-ás gyerekekkel táboroztunk egy hete, s megtanultam azt, hogy nem kell feladni, még hogyha a körülmények nem a legfényessebek, mert Isten tudd rolam.
Pár napra rá, helyettesitő óvonőként kaptam egy helyett a cigányok között. Abban a pillanatban, nagyon lenézetten éreztem magam, fölleg, hogy végig vigyorogtak körülöttem, hogy nem volt más helység, Somlyó körül, ami megfelelt volna.
Félek attól, hogy mi lesz, kicsit irtózok tölük, mindentől, de nem fogom feladni, nem tudom miért kerültem oda, milyen céllal, de elég nekem hogy Istenem tudd róla, s ami vigasztal, hogy Ő  majd elnémitja a röhögős arcokat, mert igazán a legjobban azok zavarnak.
De, hogy ne legyen már ilyen negativ hangzású ez a bejegyzés teszek fel pár képet a táborról, lehet hogy csak este
Közbe nagy takaritás, mivel egy hét mulva érkeznek anyuék, majd pedig eljegyzés...:)

2010. március 15.

Válaszom: a szeretet.

Csodálom Istenben, hogy mindig tudja mi aktuális nekem, mi az ami foglalkoztat és ebben tanácsot ad. A múlt héten úgz éreztem, hogy nagyon igazságtalanul bánt velem egy közeli személy. Rosszul esett és haragudtam. Most már sajnálom, mert tudom, hogy nem ez kellett volna legyen a helyes reakcióm.  Emberi természetem arra inditott, hogy bosszút áljak és hogy megmondjam neki a magamét. Kérdésként ott volt bennem: "miért viselkedik valaki ilyen piszokul?" Még jó, hogy eltudtam hallgatni.

A tegnap reggel, Isten a Dávid életét tárta elém, amiből megértettem a választ erre a konfliktusra: a szeretet. Dávidnak lehetősége lett volna megölni Sault, de tudta mi az amit Isten rábizott, és az nem a Saul meggyilkolása volt.Isten nem bizta rám, hogy elitéljem azt aki rosszul bánik velem, de vajon azt ránk bizta hogy másról rossz hirt terjesszek? Átértékelödött bennem, mennyire cselekszem azt amit Ő rám bizott? Gyarló vagyok, de milyen jó, hogy van egy Mindentudó Istenem, aki átlátja mindezeket.  Nehéz lesz (mert sokszor makacs vagyok) de a válaszom az iránt a személy felé a szeretet. Gyakorolni akarom ezt a héten.

2010. február 26.

Családtag





Szigyártó Naómi ma 5 hetes.Teszek fel pár képet a mai napról, örültem annak, hogy egy kicsit lehettem vele és Diával. Hála az Úrnak, hogy jól van.Tanúja voltam egy olyan beszélgetésnek, amit "irigyeltem",mivel témán kivül voltam, de szeretnék felkészülni arra az időszakra amikor én is, majd anya leszek. Minden mozdulata új volt nekem, olyan törékeny és mégis erős.


Mama sok mindenben kiröhögöt minket, de nekünk még újdonság az ilyen pici baba, úgy hogy Naómi a "kisérleti" baba, hogy tanuljunk.