Kavart

De rég nem irtunk...(ezt egy párszor a fejemhez vágták), de most összeszedem a gondolataimat
AWANA-ás gyerekekkel táboroztunk egy hete, s megtanultam azt, hogy nem kell feladni, még hogyha a körülmények nem a legfényessebek, mert Isten tudd rolam.
Pár napra rá, helyettesitő óvonőként kaptam egy helyett a cigányok között. Abban a pillanatban, nagyon lenézetten éreztem magam, fölleg, hogy végig vigyorogtak körülöttem, hogy nem volt más helység, Somlyó körül, ami megfelelt volna.
Félek attól, hogy mi lesz, kicsit irtózok tölük, mindentől, de nem fogom feladni, nem tudom miért kerültem oda, milyen céllal, de elég nekem hogy Istenem tudd róla, s ami vigasztal, hogy Ő  majd elnémitja a röhögős arcokat, mert igazán a legjobban azok zavarnak.
De, hogy ne legyen már ilyen negativ hangzású ez a bejegyzés teszek fel pár képet a táborról, lehet hogy csak este
Közbe nagy takaritás, mivel egy hét mulva érkeznek anyuék, majd pedig eljegyzés...:)